Blogpost

Kérdezzen

  • Home
  • Blog
  • Rendőri intézkedések a közlekedésben

Rendőri intézkedések a közlekedésben


Egyre többen közlekedünk gépjármű vezetőjeként.
Ezért nem árt tudni, milyen rendőri intézkedésekkel találkozhatunk, amikor járművezetés közben megállítanak minket ellenőrzés céljából, és milyen lehetőségeink vannak az egyes intézkedések esetén.

Ha a rendőrök valakinél közlekedési szabályszegést észlelnek, akkor megállítják a gépjárművet, de legtöbbször szabálytalanság észlelése nélkül, csupán rutinellenőrzés céljából is.  Persze ennek során is sor kerülhet szabálytalanság megállapítására, amit a sofőr nem a közlekedésben követett el, hanem a gépkocsi felszereltségével, okmányaival vagy más egyébbel kapcsolatosak. A megállítás során az intézkedő rendőrök ellenőrzik a sofőr és a gépjármű okmányait, szükség esetén a vezető ittasságát, vagy a gépjárművet. Fontos megjegyezni, hogy a jármű felelősségbiztosításának befizetését igazoló bizonylatot már nem kötelező magunknál tartani, a rendőrök azt online módon ellenőrzik. A bizonylat hiánya miatt tehát már nem bírságolhatnak meg.

Súlyosabb jogsértés vagy annak gyanúja esetén kényszerintézkedésre kerülhet sor, például motozásra vagy előállításra. A sérelmesnek ítélt rendőri intézkedés ellen 8 napon belül panaszt lehet tenni a rendőri szervnél.

Az elkövetett szabálytalanság súlyától függően, tettenérés és beismerés esetén a rendőr felajánlhatja egy alacsonyabb összegű helyszíni bírság lehetőségét. A helyszíni bírságnak csak a kiszabása történik a helyszínen, azonnali kifizetésére nincs lehetőség. Az a megadott határidőn belül átutalási postautalványon („sárga csekken”), vagy elektronikusan történik. Vigyázat, a helyszíni bírsággal kapcsolatos irat aláírásával a gépjárművezető elismeri a szabályszegést, és ezzel együtt lemond a további jogorvoslatról. A helyszíni bírság összege 5.000.-Ft-tól 50.000.-Ft-ig terjedhet.  

Ha nem helyszíni bírság történik, a rendőr feljelentést tesz a szabálysértési hatóságnál, amely megállapítja a járművezető felelősségét és határozatot hoz. Ez ellen lehetőség van kifogást benyújtani, vagy meghallgatást kérni. A szabálysértési pénzbírság összege 5.000.- és 300.000.-Ft között lehet.

Az egyes helyszíni és szabálysértési bírságok összegét a 63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet szabályozza.

Ezen intézkedések mellett sor kerülhet előéleti pontok („büntetőpontok”) levonására is, különböző szabályszegésekre alkalmazandó előírás figyelembe vételével. 


  • Szerző:
    Dr. Gyebnár András
  • Dátum:
    2021. november 13.

Tegye fel kérdését Ön is!

A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező


Powered by BreezingForms
Az Ügyvéd Válaszol
© Minden jog fenntartva!

Dr. Gyebnár András

Kapcsolat

  • Tel:

    +36 70 943 7339

  • Email:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.